****** Földes Ferenc Gimnázium ****** 4.F. osztály : 1974-2009

Per asperam ad astra - képek, emlékek, kapcsolattartás.

Elfelejtett dolgok.........(Kati)

ffg_logo.gifFöldes Ferenc Gimnázium bemutatása

Az iskola jogelődei révén közel 450 éves múltra tekint vissza. Mai formájában 1953-ban jött létre a Fráter György Katolikus Gimnázium és a Lévay József Református Gimnázium egyesítésével.

A Református Gimnáziumot 1560-ban említették először Zoványi Jenőnek A magyar protestantizmus története c. művében. 1731-ben a Carolina Resolutio a katolikus egyház felügyelete alá rendelte az iskolát. 1881-ben szétválasztották az elemi és a középiskolát. 1919-ben az iskola bekapcsolódott a tehetségmentő akcióba, azaz a tehetséges szegény falusi gyerekeket az egyház pénzén taníttatták. 1944-ben, a német megszállás alatt az iskola épületét hadi célokra vették igénybe, de 1946-ban az iskola visszaköltözhetett eredeti épületébe. 1948. július 15-én az intézményt államosították.

A másik jogelőd, a Miskolci Katolikus Fiúgimnázium a minorita rend iskolája volt, 1729-ben alapította Kelemen Didák szerzetes. Az iskola első épülete egy kéthelyiséges, nádtetős épület volt a mai Kazinczy utcán, ami nincs messze az iskola jelenlegi épületétől. Az elkövetkezendő száz év alatt többször is költöznie kellett az intézménynek, mert épülete megrongálódott vagy tűzvész pusztította el. Az 1848-49-es szabadságharc eseményei során a tanítás a minoriták rendházában folyt, mert az épületben hadikórházat rendeztek be.

1848. október 9-én az iskolát négyosztályos algimnáziumnak minősítették, aki tovább akart tanulni, az a református líceumban folytathatta tanulmányait. Az 1878-as árvíz súlyosan megrongálta az iskola épületét, több ezer kötetes könyvtára is elpusztult. 1886-ban az iskolát államosították, és innentől Királyi Katolikus Gimnáziumnak hívták. A tanulók létszáma a háromszorosára nőtt, újabb épületeket kellett bérelni. 1906-ban az intézmény megkapta a főgimnáziumi rangot.

A ma is használt épület építését 1910 júliusában kezdték meg Orczy Gyula tervei alapján, a Hősök terén. 1911-re már elkészült, és megkezdődhetett a tanítás.

1914-től 1916-ig hadikórházként üzemelt az épület. 1922-ben az intézmény felvette Fráter György nevét; az előző évben ugyanis születette egy rendelet, melynek értelmében a magyar középiskolákat híres magyar történelmi személyiségekről kellett elnevezni. Fráter neve mellett Nagy Lajos király és II. Rákóczi Ferenc neve merült fel. 1936-ban már 946 tanulója volt az iskolának, ennél többen Magyarországon csak a budapesti Állami Zrínyi Reálgimnáziumba jártak.

A II. világháború éveiben az iskola épületét újra hadikórháznak használták, ráadásul bombatalálat is érte. Az iskola 1945-ben költözhetett csak vissza, 1949-ben azonban ismét ki kellett költöznie, mivel a Minisztertanács az épületet átadta az újonnan megalakuló Nehézipari Műszaki Egyetemnek, a mai Miskolci Egyetem elődjének. Az egyetem 1952-ben költözött ki az újonnan épülő Egyetemváros városrészbe, és a gimnázium – mely ekkor már két éve Földes Ferenc nevét viselte – visszaköltözhetett helyére.

1953-ban a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács egyesítette a két nagy múltú intézményt Földes Ferenc Gimnázium néven, és a Fráter György Gimnázium Hősök terén lévő épületében helyezte el az intézményt. Az iskola azóta is Földes nevét viseli, leszámítva az 1956-os forradalom idejét, mikor rövid ideig Széchenyi István nevét viselte.

Az 1991/92-es tanévtől beindul a hatosztályos képzés.

A 2000-es évek elején valóra vált az iskolavezetés régi terve, és az iskola és a mellette lévő minorita templom által közrefogott kis udvar egy részének beépítésével új szárny épült. Ez megoldotta a helyhiányt, amelyet az utóbbi években csak fokozott a hatosztályos képzés beindulása és az osztályok kisebb csoportokra bontása a nyelvi órákon. Az új szárnyban új tornaterem is helyet kapott, mely nagyobb és korszerűbb a három régi tornateremnél. Az épületszárnyat 2003 második felében adták át.

Az iskola hagyományai közé tartozik az évente megrendezett Földes-bál és Földes-est, a Kulturális Nap, az irodalmi kávéházak rendezése.

Az iskola legendás hírű tanára volt Pápay Sándor.

Iskolánk története összefonódik Miskolc oktatásának közel öt évszázados történetével. Életének lényegét legtömörebben a következő mottóban lehetne összefoglalni: "Jót, s jól...".

Alapvetően természettudományos gondolkodásmóddal és korszerű humán szemlélettel rendelkező, de ugyanakkor széles látókörű, nyitott, önálló véleményalkotásra és döntéshozatalra képes fiatalokat igyekszünk nevelni.

A Földes Ferenc Gimnázium egy gimnázium Miskolc belvárosában. A köztudatban az ország egyik legjobb gimnáziumaként él, a felsőoktatási intézményekbe felvett tanulók számán alapuló, évente összeállított listán rendszerint igen előkelő helyezést ér el.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 37
Tegnapi: 12
Heti: 64
Havi: 74
Össz.: 91 442

Látogatottság növelés
Oldal: A Földes története
****** Földes Ferenc Gimnázium ****** 4.F. osztály : 1974-2009 - © 2008 - 2024 - abitur-ffff.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »