Egy kis emlék----------Kati

 

 

  

 S - nem saját tollal -, de rólunk, a mi korosztályunkról, akik  82 előtt születtek....


"Akik 1982 előtt születtek, azok  valódi hősök, olyasféle igazi
hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek. De  tényleg!

Gondolj csak bele, 1982 előtt születettek, azaz mi, kész csoda, hogy
életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv se nagyon, viszont  bizton tudhattuk, hogy a
gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén nyithatóak voltak, nem volt  semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem  voltak
felszerelve biztonsági nyitóval, és mikor bicajozni mentünk,  nemhogy
könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem.  Azért
az nem volt semmi.

Mi még csapból ittuk a vizet, és azt  se tudtuk, mit jelent pontosan
az ásványvíz. Én speciel sokáig kevertem a szódavízzel. Azt hittem az
ugyanaz. Szúr-szúr. Semmi különbség a kettő  között, miért pazaroljak
hát rá külön szót.

Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen, ki.
Egész nap kint voltunk, a szüleink, pedig csak sejtették, hogy élünk
és megvagyunk, hiszen még Matáv  telefon se nagyon volt, nemhogy
Mobil. Pláne nekünk! Nyáron a derékig érő  fűben és közeli kiserdőkben
játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem  tört ránk allergiás
roham. Nem tudtuk mi az  a pollen, és a parlagfűről azt  hittük, hogy
a sárkányfű egyenes ági rokona. Ha elestünk, megsérültünk,  eltört
valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit  nem
pereltek be ezért. Egyszerűen mI voltunk a hibásak.

Sőt! Ha az erősebb elgyepálta unalmában a kisebbet és gyengébbet, az
is rendben volt. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak
bele ebbe sem. (- Kisfiam, bemegyek az iskolába, az nem lehet, hogy téged mindenki Rambónak csúfol. - Á, hagyd csak anya, ez az én
háborúm!)

Étkezési szokásaink Schobert Norbi mércéjével mérve nap mint nap
tartalmazták a halálos dózis többszörösét, de  még egy McDonalds-on
edződött átlagos amerikai elhízott kisgyerek is  helyből nyomna egy
hátraszaltót attól, amit mi leküldtünk kaja címszóval.  Gondoljunk a
zsíros kenyérre, a kolbászra, a disznósajtra (ki tudja mit  tettek
bele), az iskolai menzára (ki tudja mit nem tettek bele) és mégis  itt
vagyunk.

A kakaóban nem volt A, B, C, D és E  vitamin, viszont "bedeko"-nak
hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk,
ami hírből sem ismerte az  édesítőszert, viszont tömény cukorból
készült. A limonádét még magunknak kevertük és mosatlanul ettük a
fáról a gyakran éretlen gyümölcsöt, a WC  pereme alatt, pedig a
baktériumok ezreinek a kolóniái telepedtek meg a még háborítatlan
nyugalomban, a pre Domestos korban.

Volt néhány barát, aki  már ismert olyat, akinek videója volt, vagy
esetleg spectruma (az egyfajta számítógép volt), de szó sem volt
Playstationról, Nintendóról, X-Boxról,  Videójátékról, 64
tévécstornáról, műholdról és kábeltévéről, filmekről,  DVD-röl,
Surround Soundról, Internetről, Fitness-Club kártyáról vagy
mobiltelefonról.

Viszont voltak barátaink! Olyanok,  akikkel találkoztunk kint az
utcán, a focipályán vagy a ping-pong asztaloknál, vagy ha mégse, akkor
egyszerűen becsengettünk hozzájuk és  beengedtek. Nem kellet
megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket! Nem vittek és
nem hoztak a szülök autóval... Mégis itt vagyunk.

Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor  játszani mentünk, és nem ritkán
fadarabokkal, botokkal harcoltunk, labdával  dobáltuk egymást, mégis
itt vagyunk. Nem ütöttük ki egymás szemét, a többi seb pedig
begyógyult. Focizni is csak az állhatott be, aki tudott. Akkor  még
volt egy íratlan szabály, amit ma nehezen értünk már meg mi is: azt
csináld, amihez értesz. Aki pedig nem értett a focihoz, pláne nem
tudta rendesen kirúgni az ellenfél bokáját, az csak csalódottan
nézhette a játékot a rácson túlról, vagy odébb állhatott, és más
játékot,  más játszótársakat kereshetett magának.

A szerelmet nem brazil  sorozatokból tanultuk, csak egyszerűen
megéltük. Boldogan szaladtunk végig az utcán az első csók után, úgy,
mintha már sohasem akarnánk megállni. Ha  egy tanár nyakon vágott, nem szúrtuk le egy késsel és nem pereltük be, és  nem sírtunk otthon a
szülőknek. Sőt! Ha lehetett, el se mondtuk.  Ismertük a törvényt, és ha
vétkeztünk, szüleink nem álltak  mellénk. Megtanítottak úgy élni, hogy tudjuk, mit jelent a kötelesség, a bűntudat, a jóérzés, a felelősség. Ismertük ezeknek a szavaknak a  mélységét.

Ezek voltunk mi. Hősei egy letűnt  kornak, amelyen a mostani fiatalok
értetlenül mosolyognak. "

S mi, akik 57 előtt születtünk? ...

Mi egy negyed századdal többet éltünk.

Átéltük 56 fegyverropogását is, s mindazt, ami utána jött. Volt kék, majd piros nyakkendőnk, s vígan daloltuk a mozgalmi nótákat. Élmény volt Csillebércre, a Balatonhoz vagy más táborba eljutni. Élveztük és kihasználtuk ezeket az alkalmakat. Felszabadulásunk ünnepeként éltük meg április negyedikét, s május elsején zászlókkal felvonulva éltettük a Vörös Csepelt.

 

Mi még kannába kimért, majd üveges tejet is ittunk. Jól emlékszünk a Bambira és a pancsoló kisleányra, a 3.60-as kenyérre és az 50 filléres vizes fagyi gombócra, ahol a legszélesebb választék a csoki, vanília, puncs volt. Részt vettünk a Márka üdítőital kupakgyűjtési akciójában, az iskolai papírgyűjtésekben, később az építőtáborokban. Néhányan - drog helyett - Fecske cigarettával és cseresznyepálinkával kábítottuk magunkat. Éjjelente a luxembourg-i rádió hullámzó adásaiból, vagy hétvégén Cseke László által kommentálva ismertük meg a beat és a rock nagyjait.

 

Mi még széles körben jártunk discoba, remekül szórakoztunk, ismerkedtünk. S ennek ellenére este, meghatározott időre haza is értünk, mert megértettük, hogy ez így helyes. Akkor még nyugodtan lehetett az utcán éjszaka is közlekedni, akár egyedül is.

 

Mi még olvastunk, sokat és sokszor, szépirodalmat és ponyvát, történelmi regényt és krimit.  Jártunk könyvtárba, kiállításra, hangversenyre is. A mozi is olcsóbb és gyakrabban igénybe vett szórakozás volt, mint ma.

 

És tényleg voltak barátaink, akikkel tudtunk nemcsak együtt játszani, de beszélgetni is. Voltak céljaink, próbáltuk megváltani a világot. Mi még tanultunk művészettörténetet és később politikai gazdaságtant. Részt vettünk a „Ki tud többet …” vetélkedőkön. Mi voltunk (talán) az egyetlen olyan évfolyam, amelynek az érettségi bizonyítványában „megfelelt”-ek szerepeltek számok nélkül.

 

Tanultunk, s nem csak iskolában, s nem csak a magunk kárán. Nekünk a vérünkben van a kötelességtudat, a hasznosság igénye és a kitartás. Hozzáállásunkat próbáltuk tudatosítani, örökíteni gyermekeinkben, akik többsége 82 előtt született. S már nemcsak gyermekeink vannak, hanem unokáink is.  

Mi, 57 előtt születettek büszkék vagyunk magunkra, elért eredményeinkre. Ha mi nem lennénk, nem lennétek Ti sem, a következő, 25 évvel fiatalabb generáció.

Becsüljük hát meg egymást!    

 

Oldal: 2009. május 16.
****** Földes Ferenc Gimnázium ****** 4.F. osztály : 1974-2009 - © 2008 - 2024 - abitur-ffff.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat