****** Földes Ferenc Gimnázium ****** 4.F. osztály : 1974-2009

Per asperam ad astra - képek, emlékek, kapcsolattartás.

A képeket a végén találjátok! Király

Előtte néhány szó a napról:

 

2010. augusztus 21-én, szombaton Hajdúszoboszlóra voltunk hivatalosak, Márti és Laci meghívására, egy kis nyárbúcsúztató kerti összejövetelre. Kicsit izgultunk, hogy jó idő legyen, de nem lehetett okunk panaszra, gyönyörűen sütött a nap, ideális volt a hőmérséklet és a környezet is.

Tibi, Bea és a kis Nándi már előző este megérkeztek messzi nyaralásukból hazafelé tartva, alaposan beelőzve a többieket. A délelőtt közepén Zsolti pottyant be szólóban, majd 11 után fél órán belül megjöttek először Ottó, Ági és Dani, majd Marika és Tamás, s utánuk Jutka és Laci. Az érkezők sorát Pista és – a csapatban először megjelent – Edit zárta.

A megérkezőket szíves szó és jófajta itóka fogadta, no meg a már rotyogó növendék marhából a kondérban készülő pörkölt illata, s némi gyerekzsivaly házigazdáink kisunokája, Bence és Nándi részéről (remekül eljátszottak!). Némi közös krumpli pucolás és pörkölt kavargatás után igazi kulináris élvezetek következtek. Első meglepetésként francia hagymaleves cipóban – valami felséges volt! Aztán jött a puhára főtt, rendkívül jó ízű pörkölt – nyaltuk is az ujjunkat utána! S még emellett csirkemell is készült – és fogyott – a helyszínen, nem beszélve a pogácsáról, vagy Jutka sütijéről. Közben persze hosszába-keresztbe jót beszélgettünk. A koronát Márti édes-hűs meglepetése jelentette, ami nagyon fincsi volt, s azonnal el is fogyott. (Kötelezve lett azonban a ház asszonya, hogy receptjével örvendeztesse meg a résztvevőket.) Mind eközben, s ez után pedig csak járt a szánk …

Délután öt óra magasságában azonban a jó kis dumapartinak vége szakadt. Egy kis mosogatás és összepakolás után, de feltöltődve és jó kedvűen elszállingózott a társaság Miskolc irányába.

Szép nap volt! Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat, és hálásan köszönjük házigazdáinknak a pazar vendéglátást, a sok finomságot. Öröm volt újra együtt lenni!

S most a képek:

 

U. Jutka képei:

 Vendéglátóink: Márti és Laci

 01.jpg

Gyülekezünk

02.jpg

03.jpg

04.jpg

Vonzó illatok

05.jpg

A főszakács

06.jpg

Növendékmarha pörkölt Laci módra - nagyon fincsi volt!

07.jpg

Tapasztalatcsere pörköltfőzésből: Tamás, Laci és Laci

fiuk.jpg

Tibi és Tamás

08.jpg

A legkisebbek is jól érezték magukat: Nándi és Bence

10.jpg

Bence

9.jpg

Nagyi is játszik, amikor éppen nem körülöttünk sürög-forog

12.jpg

Meglepetés!!!

13.jpg

Hagymakrémleves cipóban ...

14.jpg

...nagy sikere volt!

15.jpg

Tibi és Bea

16.jpg

Jó volt újra együtt - volt beszédtéma

17.jpg

Ottó és családja / legalábbis egy része /

18.jpg

Zsolt és Marika

19.jpg

Újabb meglepi : a marhapörkölt felé vezető úton

20.jpg

Márti és Laci

21.jpg

22.jpg

23.jpg

24.jpg

25.jpg

26.jpg

27.jpg

28.jpg

29.jpg

30.jpg

31.jpg

És végül:

xxx.jpg

Ottó képei:

Jutka és Tibi párjaikkal:

20100821_1_jutka_es_tibi_parjaikkal.jpg 

A fiúk figyelnek, Márti dolgozik:

20100821_2_a_fiuk_figyelnek_marti_dolgozik.jpg 

Laci szállítja az eredményt:

20100821_3_laci_szallitja_az_eredmenyt.jpg

Beszélgettünk ...:

20100821_4_beszelgettunk.jpg

A tányéron a fincsi édesség:

20100821_5_a_tanyeron_a_szuper_edesseg.jpg

Ebéd utáni "szieszta":

20100821_6_ebed_utani_szieszta.jpg

Édességes beszélgetés:

20100821_7_edesseges_beszelgetes.jpg

... és végül ketten, Jutka és Bea a romok eltakarításánál:

20100821_8_ketten_a_romok_eltakaritasan.jpg

Márti képei:

20100821_9.jpg

20100821_10.jpg

20100821_11.jpg

20100821_12.jpg

20100821_13.jpg

20100821_14.jpg

20100821_15.jpg

20100821_16.jpg

20100821_17.jpg

20100821_18.jpg

20100821_19.jpg

20100821_20.jpg

20100821_21.jpg

20100821_22.jpg 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 40
Heti: 73
Havi: 83
Össz.: 91 451

Látogatottság növelés
Oldal: Hajdúszoboszlói nyárbúcsúztató - 2010.08.21.
****** Földes Ferenc Gimnázium ****** 4.F. osztály : 1974-2009 - © 2008 - 2024 - abitur-ffff.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »